Élményfestés "Képzeletbeli paradigmák" - Szimbolizmus a 3. CESTA MODERNY ciklusból, Betliar

Az év harmadik ciklusa a művészet történetének egyik legradikálisabb átalakulását követi: a kép lassú áthelyeződését a vizuális vízió síkjáról, a mítoszon és a szimbolikus rendszeren keresztül, egészen a teljes anyagtalanná válásáig és a tiszta ötletté való átalakulásáig. A szimbolizmus, neoszimbolizmus és az avantgárd irányzatok, mint a szuprematizmus és a konstruktivizmus, e fejlődés három egymást követő fázisát képviselik – három modell, amelyeken keresztül a művészet felszabadul a tárgyiasságtól.

A szimbolizmus a cikkust a csendes víziók, álomszerű képek és intuitív jelek terének megnyitásával indítja. Redon, Moreau, Blake vagy Khnopff azt mutatják, hogy a kép szellemi előérzet hordozója lehet, nem pedig leírása. A szimbólum a láthatatlan költészetét teremti meg – a tudatalatti és a metafizikai tér kapuja.

A neoszimbolizmus ezt a képzeletet személyes, introspektív síkra helyezi. Szukalski, Toorop vagy Delville saját mitológiáikat, autonóm világokat és vizuális rituálékat hoznak létre. A kép archetipusok régészeti lelőhelyévé válik, ahol az egyéni mítosz új ikonográfiává formálódik.

A szuprematizmus és a konstruktivizmus a ciklust egy ellentétes, radikális gesztussal zárja: a tárgyiasság megszüntetésével a tiszta forma és tér javára. Malevič a képet elemi formákra redukálja, amelyek „abszolút érzést” hordanak, míg Lissitzky a felületet konstrukcióvá alakítja – egy új vizuális nyelv projektjévé. Itt a művészi kép rendszerré, architektúrává, ötletté alakul.

A ciklus a „Transzcendens konstrukciók” kiállítással csúcsosodik ki, amely ezeket a három esztétikai síkot egyetlen vizuális és filozófiai egységgé kapcsolja össze. A szimbólum, mítosz és geometria itt egy párbeszédben találkozik, amely a modern művészetet az elképzeléstől a transzcendenciáig vezető útként mutatja be – a belső képtől a tiszta ötletek konstrukciójáig.